A Fidesz kinyitotta Pandora szelencéjét

2018. augusztus 19. 14:49

Úgy tűnik, mintha a politikai elit újra úgy vélné, az újságíró feladata a hatalom kiszolgálása. Interjú.

2018. augusztus 19. 14:49
Nick Thorpe
HVG

„Nem érzi úgy, hogy visszatértek a „régi szép idők”?

Sajnos igen, úgy tűnik, mintha a politikai elit újra úgy vélné, az újságíró feladata a hatalom kiszolgálása. Mindig nehéz volt Magyarországon középen állni, most ismét a „vagy velünk, vagy ellenünk” gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző. Paranoia uralkodik, úgy érzem, amikor a Fidesz van hatalmon, egy pillanatra sem áll meg, hogy élvezze, amit elért: folyamatosan úgy viselkedik, mintha ellenzékben lenne, még több hatalmat és befolyást akar.

Akkor jönnek elő a régi reflexek és akár újabb kiutasítási cirkusz is várható?

Magyarország továbbra is nagyszerű ország, szeretem a magyarokat, és mindig itthon éreztem magam. Inkább a magyar kollégák iránt aggódom, akik folytatják az oknyomozást. Aggasztó, hogy olyan országban élek, ahol úgy lehetett megnyerni a választást a menekültellenességgel, hogy közben senki sem akar ide jönni: a migránsok nem állnak sorba a kapuknál. Itt nem bevándorlásról, hanem átvándorlásról van szó, s ez nagyon fontos különbség.

Kétségtelen, hogy a menekültekről szóló könyvével valóban nem kíméli az Orbán-kormány politikáját.

BBC-tudósítóként nem lehet személyes véleményem, de íróként nagyobb szabadságom van, és bízom abban, hogy aki elolvassa a könyv mind a 374 oldalát, tudni fogja, mi a véleményem. A Fidesz kinyitotta Pandora szelencéjét, nem tudom, mi lesz a vége. Aggódom a magyarországi belső békéért, hiszen végül is mindannyian valamennyire idegenek vagyunk a többiek számára. Ha pedig azt sugallják, hogy fenyegetésként gondolj a másik emberre, nem hiszem, hogy ettől tartósan boldogabbak lehetnek az emberek. És nem fog erősödni a magyarok közötti bizalom sem. Nagyon cinikus politikai játék zajlik Magyarországon, aminek az egyetlen célja a választások megnyerése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sétagalopp
2018. augusztus 21. 10:47
"BBC-tudósítóként nem lehet személyes véleményem " Azt elhiszem, hiszen megmondják mi legyen a véleménye! (v.ö.: Ulfkotte) "Aggódom a magyarországi belső békéért" Ocsmány, nyílt fenyegetés! Itt nem csináltok Majdan-t, mert a kormány mögött valódi szavazók, támogatók állnak, akik ha nem is kritikátlanul, de támogatják azt.
kishegyi
2018. augusztus 20. 20:10
Hol máshol jelentetné meg mélyreható gondolatait Thorpe úr, mint a HVG-ben? Még mielőtt végigolvastam volna a cikkét, gondoltam, hogy lesz benne: 1) nincs is bevándorlás Magyarországra 2) szereti Magyarországot és szeret itt élni 3) aggódik értünk. Az "átvonulás"-ra azért nem gondoltam, hmmm... én kis nájv! Kívánom, hogy az ő budapesti lakásának utcáján vonuljanak végig ezek az átvonulók! De jobb lenne, ha Londonban élvezné az ottani célországi létet! Kimondottan szeretem, ha egy nyugati aggódik értünk, meg hogy milyen is az élet az orbáni rezsimben...közben vígan itt lébecol és gyártja a cikkecskéit. Mellesleg a könyvét anno én is próbáltam olvasni. Hát, most mit mondjak? Nem ment.
kaltran
2018. augusztus 20. 17:31
"BBC-tudósítóként nem lehet személyes véleményem, de íróként nagyobb szabadságom van, és bízom abban, hogy aki elolvassa a könyv mind a 374 oldalát, tudni fogja, mi a véleményem." Ebben a mondatban benne van a liberális elit állatorvosi lova. Elébb azt mondja az újságíró dolga nem a hatalom kiszolgálása, majd fejet hajol a már amúgy is megtépázott nimbuszú BBC nagyhatalom előtt, mondván az tudósítójukként nem lehet személyes véleménye. A másik baromság, a hivatásos és személyes vélemény közti különbség. Ha van ilyen, akkor a delikvens elmehet a jó büdös francba. A legplasztikusabban ez egy remek régi filmben fejeződött ki a még remekebb Latinovits Zoltán alakításában, aki sejtelmesen-gunyorosan kinyilvánította: akkor most a közélet mezsgyéjéről áthajózik a magánélet mezsgyéjére, tudván, hogy sorsának vacak alakulásáért ugyanúgy felelős mindkettő egymásba forrva, mert a közélet teljesen agyonvágta magánéletét. Olyan nincs, hogy egy jobbos lapban egekig dicsérem Orbán Viktort, aztán a "magánélet mezsgyéjén szidom ezerrel liberális attitűdök közepette. Rossz ember rossz helyen ennyi a történet. Ha valaki utálja az állami trendet, az ne sivítson, hogy neki nem jut poszt az állami trendben. Alakítson pártot és küzdjön ellene. Ha nem szavaznak rá az szar ügy, akkor valami hibádzik a fejében s ugye nem gondolja, hogy a népet le kéne váltani mert sajátvéleményét nem Besenyő Pista bácsitól szerzi be.
DrPepper
2018. augusztus 20. 12:59
Miután a britek Calaisnál a legsimábban kidobták a migránsokat, és a brexit pedig során nyilvánvalóvá tették, hogy nagyobb fokú ellenőrzést akarnak a bevándorláspolitikájuk felett (értsd a k-európai bevándorlókból sem kérnek többet) a Thropéhoz hasonló megnyilatkozások legalábbis furcsák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!