Index: A Mazsihisz és az EMIH sem ért egyet a WJC kritikájával

2013. május 07. 15:17

Köves Slomó csalódottságát fejezte ki az Indexnek a Zsidó Világkongresszus nyilatkozatával kapcsolatban. Feldmájer Péter elégedett volt Orbán felszólalásával.

2013. május 07. 15:17

Nem feltétlenül értenek egyet a Zsidó Világkongresszus kritikus véleményével a magyarországi zsidó szervezetek – írja az Index. Feldmájer Péter a lapnak Orbán beszédével kapcsolatos elégedettségének adott hangot: „Nagyon világos, erkölcsi indíttatású beszédet hallottunk, ami konkrét lépéseket a műfajából adódóan ugyan nem tartalmazott, de világosan mutatta azt az utat, amerre a magyar társadalomnak el kell indulnia” – jelentette ki. Feldmájer nem osztozott a WJC azon véleményével sem, hogy Orbán nem húzott világos határvonalat a kormánypártok és a Jobbik között. A Mazsihisz vezetője szerint Orbán beszédét a Jediot Ahronot-nak nemrég adott interjújával együtt kell nézni.

Köves Slomó csalódott a Zsidó Világkongresszus állásfoglalása kapcsán – derül ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Indexnek tett nyilatkozata alapján. „Én arra számítottam volna, hogy tapasztalataikra építve konstruktív ötleteket fogalmaznak meg akár az antiszemitizmussal szembeni jogi fellépés lehetőségeivel, akár a hatékonyabb oktatási formákkal kapcsolatban” – jelentette ki a rabbi. Köves szerint nem igaz, hogy a szavak helyett tettekre lenne szükség: úgy látja, Magyarországon éppen hogy utóbbiakban állunk jól. Köves úgy véli, Franciaországban valóban rosszabb a helyzet az utcai antiszemitizmust illetően, itthon pedig inkább a közbeszéddel van gond helyette. „A feltételezett demokráciadefektussal kapcsolatos véleményeket, nyugati állásfoglalásokat nem szabad ott keverni az antiszemitizmussal, ahol nem kapcsolódnak össze. Ez kontraproduktív magának az antiszemitizmus elleni küzdelemnek a szempontjából is” – tette még hozzá Köves Slomó.

Az Index arról is írt: a WJC Orbánnal szemben kritikus közleménye már percekkel a miniszterelnöki beszéd utáni olvasható volt a szervezet honlapján – úgy tűnik, azt érdemben nem befolyásolhatták az elhangzottak.

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2013. május 07. 22:37
Update. A WJC nevében a Lauder nyilvánosan bocsánatot kért OV-töl, mert amikor kiadták a nyilatkozatukat, nem ismerték az izraeli lapnak adott interjut. Amelyben határozottan elhatárolodott a Jobbiktol. Ugyanis pont ezt hiányolták töle a WJC-n. A történet igy kerek.
HSL
2013. május 07. 21:19
riszpekt slomó jellemző abszurdisztánra, hogy egy ortodox rabbi higgadtabb az _elvileg_ mainstream wjc-nél
kamasuka
2013. május 07. 20:01
"a WJC Orbánnal szemben kritikus közleménye már percekkel a miniszterelnöki beszéd utáni olvasható volt a szervezet honlapján" Virágh elvtárs, az már az ítélet ... ;)
packó_
2013. május 07. 19:44
Jé, ezek az antiszemita magyarok 82 lájkot tesznek 6 ellenében a magyar zsidókra, amikor azok a nemzeti érdek mellett szólanak. Ebből is látszik, hogy a magyarok antiszemiták, klerikálisak, nacionalisták és fasiszták ( a végét majd elfelejtettem). :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!