Jó reggelt kívánok, vannak itt magyarok? Igen-igen, itt a Cinken?

2015. július 27. 09:37

Ebből minden csűrés-csavarás nélkül világos, hogy nem az a magyar, aki úgymond annak vallja magát – ez egy idejétmúlt megközelítés –, hanem az, aki visszaküldte a kérdőívet.

2015. július 27. 09:37
Gazda Albert
Cink

Ezúttal egy finomságot szeretnék kirángatni a szavak orbáni tengeréből. Miután a szónok jó sokat filozofált a szokásos színvonalon – ezt egyelőre ne feszegessük –, rátért a bevándorlós-terroristás nemzeti konzultáció úgymond hivatalos végeredményének ismertetésére.

Ezenközben ilyeneket mondott:

  • a magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja
  • a magyarok háromnegyede gondolja úgy
  • a magyarok négyötöde szerint
  • a magyar emberek mintegy négyötöde arra biztatja a kormányt
  • a magyarok elsöprő többsége szerint
  • jól látható, hogy a magyarok még nem vesztették el a józan eszüket
  • Magyarország döntött, és a magyar emberek így döntöttek

Ebből minden csűrés-csavarás nélkül világos, hogy nem az a magyar, aki úgymond annak vallja magát – ez egy idejétmúlt megközelítés –, hanem az, aki visszaküldte a kérdőívet. Én – kicsit félve vallom be, hiszen ezt később felhasználhatják ellenem! – nem küldtem vissza. Majd ha meszet ettem. Úgy néz ki tehát, hogy sajnos nem vagyok magyar. (Remélem, Schobert Norbert visszaküldte, jegyzem meg zárójelben.) Na de ti, kedves olvasóink, magyarok vagytok-e?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2015. július 27. 19:01
HA MÉG VALAKINEK KÉTSÉGE LENNE ARRÓL HOGY HONNAN FÚJ A Menekülteket "idehordó" szél: SOROS: EURÓPA ÖSSZEOMLIK, HA NEM SEGÍT A MENEKÜLTEKEN A világ egyik legismertebb befektetője, Soros György a Financial Timesban megjelent véleménycikkében aggódik a kontinens jövője miatt. Soros cikkének megírását annak a négyszázezer embernek a sorsa motiválta, akik idén elhagyják polgárháború és diktatúra sújtotta hazájukat, hogy Európa felé meneküljenek. Ők azok, akik mire megérkeznek, már kétszer is kockáztatták életüket: egyszer, amikor elhagyták hazájukat, és egyszer, amikor beléptek a miénkbe. Soros ezután felidézi a korábbi konfliktusok szerencsésebb áldozatait, akik könnyebben találtak új hazát. A 200 ezer magyart, akik 1956 után szóródtak szét, az 1,3 millió indokínai embert, akiknek segített a világ, vagy a közel négymillió embert, akiknek a balkáni háború miatt kellett elmenekülniük otthonról, és akik szintén kaptak segítséget. De a jelenlegi menekültválság során az EU nem volt képes közösen cselekedni, hagyta, hogy az országok maguk vegyék kézbe a kérdés megoldását. Ennek lett eredménye, hogy Magyarország kerítést épít a szerb határra, Franciaország és Ausztria ideiglenesen visszaállította az útlevél-ellenőrzést a határaikon, és más országok is más megoldásokat keresnek – írta a pénzügyi spekuláns. Pedig Soros szerint az EU-államok polgárainak többsége pozitívan tekint a legális bevándorlásra, de a határokon tapasztalható káosz megteremti a lehetőségét, hogy a témát a populista politikai pártok karolják fel. Ezután felidézi az Európai Bizottság menekültválság megoldására kitalált ötleteit, melyekből mindeddig kevés valósult meg. Ilyen volt például a negyvenezer menekült szétszórása a leginkább terhelt tagállamokból a többiekhez. De a kötelezőnek elgondolt kvótából végül önkéntes vállalás lett csak több kormány ellenállása miatt, és így végül csak 32 ezer embert sikerült elhelyezni. Pedig épp egy ilyen program lehetne az EU-s felelősségmegosztás elvének alapja, de ha ez nem lesz egy állandó és kötelező eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, az egész össze fog omlani. Fontos még emellett, hogy minden menedékkérő biztonságban lehessen addig, amíg elbírálják kérelmét. Ehhez megoldás lehetne az is, ha már külföldről is lehetne kérelmezni a menekültstátuszt. Jordániai és libanoni menekülttáborokban több ezer olyan képzettségű ember van, mint például orvosok, ápolók vagy építőiparban dolgozók, akikre Európának szüksége lenne. Ha pedig a 28 párhuzamos menekültügyi rendszer nem képes megoldást kínálni, akkor egy egységes EU-s ügynökség kéne, ami kezeli a helyzetet, például a menedékkérelmeket az egész EU területén. Ugyanígy közös határrendészet is kéne szerinte. Forrás 444.hu/PS
ppix
2015. július 27. 16:07
Egy kis gyűjtemény a kormányhazugságokból: http://index.hu/belfold/2015/07/27/menekultek_migracio_bevandorlas_nemzeti_konzultacio_habony_arpad_csusztatas_kampany_propaganda/ http://index.hu/belfold/2015/06/11/menekultek_bevandorlas_menekultugy_migransok_illegalis_migrans_nemzeti_konzultacio_menekultugyi_orizet_visszatoloncolas_bevandorlasi_es_allampolgarsagi_hivatal/
catalina9
2015. július 27. 15:14
Jó reggelt kívánok, vannak itt magyarok? Igen-igen, itt a Cinken?" Hát a Cinken talán igen, a Cinkben talán nem, íme a fősodratú, teljesen független Gawker tulaj: Nick Denton grew up in Hampstead, the son of British economist Geoffrey Denton and his wife, Marika (née Marton), a Hungarian Jew .. szóval a mama egy magyar zsidó, Gawker pedig nem magyar zsidó.
gepida
2015. július 27. 14:47
Száz választóból elmegy 22 választani polgármestert. Ez szerint nem mondható a falu polgármesterének, mert a többség nem választotta meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!