Tarlós a pészach végéig adott haladékot a Sirálynak

2013. március 25. 09:18

A zsidó pészachra és a keresztény húsvétra való tekintettel haladékot kap a Sirály nevű belvárosi hely, közölte a főpolgármester vasárnap.

2013. március 25. 09:18

Tarlós István, Budapest főpolgármestere elmondta: az ünnepek után az érintetteknek el kell hagyniuk a fővárosi tulajdonú ingatlant, amelyben a Sirály nevű szórakozóhely működőtt.

A főváros vagyonkezelő cége pénteken szerette volna birtokba venni a VI. kerületi Király utcai ingatlant, de mintegy nyolcvan fiatal megakadályozta azt. A klubhelyiség használatáról vita bontakozott ki a Marom Egyesület és a főváros között. Szombat este a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nyílt levelet intézett a főpolgármesterhez.

Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató azt kérte Tarlós Istvántól, hogy „Magyarország Alaptörvényének szellemében” függessze fel a Sirály Klub bezárásának végrehajtását a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe, a pészach végéig, azaz április 3-áig. Kérésüket azzal indokolták, hogy a Marom Egyesület ebben az évben is meghirdette a szokásos közösségi széder estéjét, amelyen sokan szeretnének részt venni.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2013. március 30. 14:27
"a Marom Egyesület ebben az évben is meghirdette a szokásos közösségi széder estéjét, amelyen sokan szeretnének részt venni" Szerettem volna a marom.hu oldalon jelezni a részvételi szándékom, de fasiszta, rasszista módon jelszó, és felhasználónév nélkül kirekesztettek! Mégis csak diktatúra van itt!
orion
2013. március 26. 09:44
:Đ http://www.tutiblog.com/2013/03/angry-birds-kiraly-utcaban.html
tóth mária
2013. március 25. 12:06
Borítékolható volt! Ebben az orsszágban a kissebbség diktál és az USA közgazdásza eközben hülyegégekez beszél! Így van ez a gyarmaton! ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ !
antioxi
2013. március 25. 12:05
3-án 00.00-kor órakor kivágni a taknyokat a járdára! A következő jogi eljárásban majd kéretik a sok évre visszamenőleges bérleti dij behajtását is mivel "...nincs ingyen ebéd..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!