Bárkinek is örökre megtiltani a dohányzást, az simán gáz

2023. november 09. 08:04

Ezt a bizonyos törvényt a Rishi Sunak-féle csicskakonzervatívok terjesztették be.

2023. november 09. 08:04
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Pesti Srácok

„Talán az Önök figyelmét sem kerülte el, hogy III. Károly király nagy csinnadratta közepette egyrészt tartott egy nagy beszédet, amely beszéd nagyságát illetően azért már csak a brit monarchia állapotát és reputációját illetően is vannak kétségeim, de másrészt – ez az igazán fontos – kihirdetett egy bizonyos törvényt is, amely – legalábbis a jelekből kiindulva – hamarosan alapjaiban fogja meghatározni Nagy-Britannia mindennapjait.

Mielőtt azonban erről beszélnék, hadd idézzem fel Önök előtt a szocialista embertípust. Ez olyan fajta ember volt, akit a Párt előszeretettel hangoztatott, hogy az majd mennyire máshogy fogja élni az életét, mennyire máshogy fog megnyilvánulni, mennyire különb módon fogja alakítani a világ dolgait, és így tovább, és így tovább. Onnan is meg lehetett még ismerni ezt az ideát, hogy nyilvánvalóan semmi köze sem volt semmilyen realitáshoz sem.

Mint minden más, ez is a szocializmus hazugsága volt, amely szocialisták ugyan még folyók folyásirányát is meg tudták változatni és tavakat is ki tudtak szárítani, soha be nem gyógyuló környezeti sebeket ejtve, de egy dologra még a legnagyobb terror közepette sem voltak képesek. Sem ők, sem semelyik másik, a világtörténelem bármely másik pontján is létező autoritás: megváltoztatni az emberi természetet.

Ezt a bizonyos törvényt a Rishi Sunak-féle csicskakonzervatívok terjesztették be – tudják, ezek a toryk azok, akik a baloldal előtt csúszva-mászva még a melegházasságot is tető alá hozták, abban bízva, hogy akkor majd jár valami jutalomfalat, de egyetlen hibás szó után Cameron ugyanúgy disznóbaszó maradt, mintha a legkeményebb konzervatív politikát folytatta volna. Szóval ez a törvény a jövőben lehetetlenné tenné, hogy a jelenleg 14 évesek, illetve annál fiatalabbak valaha is dohánytermékeket vegyenek az Egyesült Királyságban. Bármilyen cél, amely az emberi természet úgynevezett átszerkesztésére, megváltoztatására irányul, eleve elrendelten kudarcra rendeltetett. Lehet azzal próbálkozni, hogy bizonyos magasztosabb célok érdekében kísérletet tegyenek az alapvető készségek és kívánságok elnyomására, de ezzel csak az illegális piacot sikerült megteremteni, lásd erre eklatáns példaként az 1920-as évek Amerikáját a szesztilalommal és a rapid módon szárba szökkenő maffiával.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Pixabay

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. november 18. 21:07
Estleg per os rágcsa ?
survivor
2023. november 18. 21:06
Miert nem jó az i.v. nikotin ?
survivor
2023. november 18. 21:02
Akkor a drogot es a gyilkolást se tiltsuk ? Emberi természet az is...
Fehér Agyar
2023. november 10. 12:21
Nem az emberi természetet akarják megváltoztatni, hanem védeni mindenki egészségét, a potenciálisan jövőbeli dohányzókét is. Attól még ugyanolyan gyökér maradhat, hogy nem dohányzik, de legalább nem fújja mások orra alá a füstöt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!