Hanyagolná az Európai Bizottság a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen, mert Tusk alatt már nincs szükség rá
Meggyőzte őket az akcióterv első lépésének végrehajtása, Magyarország esetében hét hónapot vizsgálódtak.
Egy útépítési munkákat végző cég jelentette be szombaton az eszköz eltűnését.
Fotó: Matthew Lloyd/Bloomberg via Getty Images
Egy radioaktív szelént tartalmazó defektoszkóp tűnt el Krakkó Nowa Huta elnevezésű kerületében – írja a pap.pl. „Figyelmeztetjük, hogy a készüléket ne nyissák fel, illetve ne vágják fel, mivel a fedetlen radioaktív forrással való érintkezés veszélyt jelenthet” – írja a lengyel atomenergetikai hivatala közleményében. Mint kiderült, egy útépítési munkákat végző cég jelentette be szombaton az eszköz eltűnését.
Az eltűnt műszer körülbelül 6-8 kilogrammos, 30 centiméter hosszú, 20 centiméter magas és 15 centiméter széles.