A Hyperloop áruszállítás már a startra készül

2021. július 12. 18:10

A HyperloopTT és a Hamburger Hafen und Logistik AG (HHLA) most bemutatta a HyperPort elnevezésű nagysebességű teher- és árufuvarozási megoldását. Ez az alternatíva nem csak környezeti szempontból fenntartható, de áttörő megoldást kínál a kikötők üzemeltetői számára a torlódásokkal és a kapacitással kapcsolatos problémákra is. A HyperPort várhatóan a globális logisztikai ipar fontos része lesz, és a becslések szerint 2023-ra 12 ezer milliárd dolláros forgalmat érhet el. 

2021. július 12. 18:10
null

A személy- és áruszállítást megreformáló Hyperloop technológia fejlődése újabb fontos állomásához érkezett. 

újabb fontos állomásához érkezett. 

Az utolsó simításokat végzik

A HHLA terminálüzemeltetővel együttműködésben fejlesztett rendszer most esik át a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges felülvizsgálatokon. A következő lépés pedig a HyperPort történetében egy VR-bemutató lesz, melyet kizárólag az ITS Világkongresszuson mutatnak be. Ez a világ legnagyobb mobilitási kiállítása, amit 2021. október 11-15 között rendeznek meg, Hamburgban. 

Teljesen átalakulhat az áruszállítás

A jelenlegi ipari szabványoknak megfelelően kialakított HyperPort rendszer egy plug-n-play megoldás a kikötők üzemeltetői számára, ami képes a konténeres rakományokat percek alatt több száz kilométeres távolságba eljuttatni. A technológia lehetővé teszi, hogy naponta 2.800 konténert mozgassanak meg a zárt rendszerben, átrakodási kényszer vagy egyéb bonyodalom nélkül. Ez pedig jelentősen növeli a megbízhatóságot, a hatékonyságot és a munkavállalók biztonságát. 

A HyperPort kapszulákban szárazföldön szállítható vagy két darab 20 lábas standard vagy egy darab 40-45 lábas konténer, egy repülőgép sebességével. A díjnyertes Mormedi cég által tervezett HyperPort teherkapszulák alapjaiban alakíthatják át a logisztika világát. A CT Ingenieros mérnöki céggel együttműködésben fejlesztett, forgalomba hozatalra kész technológia több mint 20 ezer mérnöki munkaóra eredménye. Ebbe beletartozott a koncepció kidolgozása, az általános tervoptimalizálás és integráció, az analitikai, illetve a 3D modellek megalkotása, továbbá különböző számítások és vizsgálatok is végeztek. Jelenleg az infrastruktúra és a rendszerösszetevők optimalizálása van folyamatban a kereskedelmi bevezetés előkészítéseként. 

Hatékony ellátás és jelentős bevételek

Andres De Leon, a HyperloopTT vezérigazgatója elmondta, hogy a HyperPort ugyanazt az alaptechnológiát alkalmazza, mint az utasszállító rendszereik, és képes lesz gördülékenyen biztosítani az ellátási láncok zavartalanságát, miközben értékes, most még kikötői területeken található tengerparti ingatlanokat adhat vissza az ott élő közösségek számára. Szerinte a Hyperloop technológia, melyet a világ vezető cégeivel közösen fejlesztenek, jelentős bevételi forrást jelenthet a kikötők üzemeltetői számára a világ minden táján.  

Túl szűkös utak

Gerlinde John szerint, aki a Hamburger Hafen und Logistik AG HyperPort projektmenedzsere, innovációra van szükség, ha lépést szeretnének tartani a fejlődéssel, és ha biztosítani akarják a pozíciójukat a jövőben. Mint elmondta, a hyperloop technológia új szintre emeli az áruszállítást, és a HyperPort TM koncepcióval egy alternatív megoldást fejlesztenek a meglévő szállítási rendszerekkel szemben. Erre pedig kétségtelenül szükség van az áruszállítás gyorsan növekvő globális piacán. 

A Hamburger Hafen und Logistik AG

A HHLA Európa vezető kikötői és logisztikai vállalata. Hamburgi, odesszai, tallinni és trieszti konténerterminálok óriási hálózatával rendelkezik, kiváló hátországi kapcsolatokkal és jól összekapcsolt intermodális csomópontokkal. Közép- és Kelet-Európában a HHLA logisztikai és digitális csomóponttal képviselteti magát és a jövő közlekedési áramlatait. Üzleti modellje innovatív technológiákon alapul, és rendkívül elkötelezettek a fenntarthatóság mellett.

A HyperloopTT

A Hyperloop Transportation Technologies egy innovatív szállítmányozó és technológiai vállalat, amelynek fókuszában a Hyperloop, azaz egy olyan rendszer megvalósítása áll, ami biztonságosan, hatékonyan és fenntartható módon szállítja az embereket és az árukat, szédületes sebességgel. Az egyedi, szabadalmaztatott technológia és a fejlett, együttműködéseken alapuló üzleti modell által olyan hatalmas és fontos lépést képes megtenni a HyperloopTT, amit az elmúlt bő száz évben senki, a közlekedés történetében. 

A HyperloopTT európai kutatási és fejlesztési központja a franciaországi Toulouse-ban, a repülés európai fővárosában található. Szintén itt kapott helyet a világ első és egyetlen teljes körű hyperloop tesztrendszere. 2019-ben a vállalat kiadta az első átfogó megvalósíthatósági tanulmányt, amely egy hyperloop rendszer elemzését tartalmazta, és azt állapította meg, hogy a technológia mind gazdaságilag, mind műszakilag megvalósítható. Sőt, arra jutottak, hogy kormányzati támogatások igénybevétele nélkül is profitot fog termelni. 

A 2013-ban alapított HyperloopTT csapata globális szinten több mint 800 mérnökből, kreatív szakemberből és technikusból áll, akik 52 multidiszciplináris csapatban dolgoznak, valamint 50 vállalati és egyetemi partnerrel működnek együtt. A cég két székhelye a kaliforniai Los Angelesben és a francia Toulouse-ban található, de van több irodájuk Észak- és Dél-Amerikában, a Közel-Keleten és Európában is. 
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!