Ez a halálspirál – ideje bevetni az atomfegyvert

2012. július 25. 08:11

Az eurózónának van megoldása, ezt jól mutatja más fejlett országok (elsősorban az USA) példája.

2012. július 25. 08:11
Zsiday Viktor
Mfor

„Európában nincs egységes politikai akarat, és nincs egész Európát átfogó jegybank. A jegybank képessége megvan, hajlandósága viszont nincs (politikai okok miatt), hogy kezelje a problémát. A befektetők értik, hogy a politikusok/jegybank nem áll az összes ország mögött, nem hajlandó »teljes szívvel« támogatni azokat. Elmondható, hogy szinte az összes eurozónás ország más pénzét használja, olyan mintha aranystandardon lennének, nincs saját jegybankjuk. Baj esetén nem áll be segíteni a jegybank, és ennek híján a deflációs-depressziós halálspirálba süllyednek az országok. Ez folyik jelenleg Európában, miközben erre semmi szükség nem lenne, ha a jegybank minden ország mögé beállna. De ehhez politikai konszenzusra lenne szükség, teljesen közös pénzügyi rendszerre, és közös kötvényekre is – vagy legalább arra, hogy a jegybank szemében minden kötvény egyenlő legyen.

Spanyolország már most halálspirálban vergődik, és a gazdaságpolitikusoknak valószínűleg csak hetei vannak, hogy eldöntsék mit akarnak: a zóna szétesését vagy teljes közösségvállalást. Az eurózónának van megoldása, ezt jól mutatja más fejlett országok (elsősorban az USA) példája. Úgy vélem heteken belül meg fogják hozni a döntést, amely vagy közös kötvénykibocsátásban, vagy ECB hozammaximálásban vagy valamilyen QE-jellegű megoldásban ölt testet. Ha nem teszik meg, a zóna szétesik...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2012. július 25. 18:49
Nem uj amit mond ZsV. Tovabbra is Nemetorszag a hunyo es ugy tunik Merkelnek buknia kell (2013?), hogy meginduljon valami. Addig marad az inflacios remeny. Csak az ido fogy. http://www.bbc.co.uk/news/business-18560234
Tündér_Lala
2012. július 25. 13:49
Kérem, Európában (egyébként a világban is) igazi csuka fogta róka, róka fogta csuka helyzet van. Mindaz igaz amit elmondtak és minden mindennel összefügg. Ahogy én látom. Németországban az újra egyesítés miatt komoly megszorításokat voltak kénytelenek bevezetni. Ennek hatására megfeleződött (harmadolódott ?) a mediterán államok idegenforgalmi bevétele. (Keveseebben utaztak és aki utazott nem költött annyit.) Erre jött rá az amik által produkált pénzügyi bukta, amely becslések szerint 5 eMd Euró nagyságrend volt. A bankrendszer fenntartása érdekében ezt a pénzt az államok - hitelból persze - benyomták a bankokba. A megemelkedett államadósságok nyomán felemelték az államkölcsönök kamatait. Ez egyszerűen kifizethetetlen, azaz exponenciális adósságnövekedéshez vezet, a komoly megszorítások ellenére. Ez a többletpénz egyrészt amarikába távozik, másrészt a német kamatok alacsonyan tartására megy, amitől a német gazdaság pörög. Ezúttal tökéletesen egyet értek Zsidayval. Ha Európát és az euróövezetet meg akarják menteni, akkor a kamatokat le kell szorítani, maximálni kell. Ennek módja lehet, hogy az EKB felvásárolja az államadósságokat teremtett pénzből, mint amerikában vagy közös maximált kamatú kötvényt bocsát ki. A németeknek választaniuk kell: bebuknak a déleurópai országok és bankjaik bukják a hiteleket ÉS elvaszítik európai felvevő piacaikat vagy hajlandók nagyobb kamatokat fizetni a hitelekért ők is. Persze itt felmerül, hogy az amik az elszívott pénzek nélkül mire mennek ? És itt jön az átláthatatlan dzsungel.
MikkaMakka
2012. július 25. 11:39
meg van a diszkrét bája amikor a nagy jobbos kommentelők nyomatják a komcsi frázisokat h mi baja a gazdaságnak, na jó még hozzáteszik h meg a zsidók. a cikk viszont korrekt, közérthető
füst
2012. július 25. 11:31
Csak szerényen szeretném megjegyezni, hogy a.) a mindentudó szakértő(k) most is mindent tudnak, ahogy mindent tudtak akkor is, amikor ajánlásaik alapján menetelt Európa a válság felé. b.) ugyanezen (egyébként leszerepelt) szakértők csesztetik a magyar kormányt is, hogy nem azt teszi, amit ők hasznosnak gondolnak. c.) fel sem merül ugynezen szakértőkben, hogy az ő nézeteikkel is baj lehet, és kicsit kisebb pofával kellene ajánlásokat adni akár az EU-nak, akár másnak. A témához csatlakozva, pedig azt gondolom, hogy ez nem csak egy észak-dél termelékenység konfliktus (aminek a haszonélvezője nem csak a dél volt, hanem (és kiváltképpen) észak is, hanem inkább egy leértékelődő Nyugat vs. Ázsia konfliktus. A gyengülő Nyugat már nem produkál annyi erőforrást, hogy a latin perifériát is jómódban tartsa. Szerintem ennyi az egész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!