SZDSZ-es múmiák az E14-ben

2013. február 12. 10:11

Hogyan fog Bajnai megszabadulni az olyan emberektől, mint Kuncze Gábor, Fodor Gábor vagy Gyurcsány Ferenc? Kérdés, akar-e egyáltalán szabadulni tőlük, vagy ők valójában összetartoznak.

2013. február 12. 10:11
Bakos Dániel
Tutiblog

SZDSZ-es múmiákkal értékelte az évet szombaton Bajnai Gordon. A szakértő politikus mindent elkövetett azért, hogy Orbán Viktor kihívójaként tetszelegjen, legtöbbet ugyanis a miniszterelnökkel foglalkozott beszédében. Megfeledkezett ugyanakkor arról, hogy még Mesterházy Attilát sem sikerült maga alá gyűrnie, és egyelőre Schiffer András is tartja magát. Az LMP-t ugyan már sikerült kettészakítania – nyilván erre gondolt Bajnai, amikor új politikai kultúrát hirdetett –, Szabó Tímea és Szabó Rebeka volt LMP-s képviselők Bajnai háremhölgyeiként már részt is vettek a szombati eseményen.

Bajnai mostanában sokat beszél a korszakváltásról. Nézzük csak kik hallgatták őt az első sorban: Kuncze Gábor, Mécs Imre, Draskovics Tibor, Bozóki András, György Péter, Heller Ágnes. No comment. Miközben Bajnai folyton arról szónokol, hogy nem akarja, hogy 2014 után az folytatódjon, amit 2010-ben az emberek több mint kétharmaddal leszavaztak, levitézlett SZDSZ-esekkel veszi körbe magát.

(…)

A kérdés már csak az, hogy hogyan fog Bajnai megszabadulni az olyan emberektől, mint Kuncze Gábor, Fodor Gábor vagy Gyurcsány Ferenc? Kérdés, akar-e egyáltalán szabadulni tőlük, vagy ők valójában összetartoznak. Együtt 2014-ben IS…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2013. február 12. 14:15
"Kuncze Gábor, Fodor Gábor vagy Gyurcsány Ferenc" Amíg ezek a nevek forognak, addig a Fidesz nyugodtan nézhet a jövő elé! Nem lehet, csak szavakban megújulni, ÚJ, ÉRTELMES arcok kellenének, mert különben a labda közelében sem lesznek!!!
kjkj945
2013. február 12. 13:42
muuu miauuu tehen macska az 14????
pepi
2013. február 12. 13:12
Még szerencse, hogy a fidesznyikek, az óbán, meg a képmutató dehogydemokrata néptelen párt fiatal de tehetségtelen léhűtői nem matuzsálemek. Igaz, a többség már 90-től ott sertepertél különböző színekben és pártokban a zsírosbödön közelében, de ez nem zavar senkit, mert kitűték magukra a kokárdát. Édes Istenem ! Hegyeshalomnál kitehetnék a táblát, akár rovásírással is, hogy Állatfarm. Az állatok nem veszélyesek, csak saját magukra, az etetésükről pedig a kormány gondoskodik.
states
2013. február 12. 13:01
Ez csak az egyik kérdés, és még csak nem is a legfontosabb, a választókat leginkább az gondolkoztatja el, hogy kell neki Bajnaival együtt Mesterházy és Gyurcsány is. Még ha hisz is Bajnai ma született bárány imázsának, ez sem könnyű, de hogy kell-e neki az árukapcsolásos szoci párt Gyurcsány gittegyletével megspékelve, ez az igazi kérdés. Ráadásul egy olyan MSZP, amelyik annyit változott 2010-hez képest, hogy Török Zsolt most 20 kilóval többet nyom a latba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!